Világi vágyaink

„Szent vágyakat gyújtsál fel a szívünkbe!” 

Folytatom Barsi Balázs atya 2011. karácsony szentestéjén elhangzott elmélkedésének megosztását. Előző két blogbejegyzésem ( Szent Pál karácsonya; Istenfélelem kérdése) a prédikációjának első két része.

Ezt a dalt hallgatom épp a bejegyzésem szerkesztésekor, mely a szabadságvágyról szól.

"Nem vagyok magammal szabad, kezemen, lábamon lakat."

Mitől lesz egy vágy szent, mitől lesz egy vágy bűnös? Erre ad választ Balázs atya befejező gondolata:

Szent Pál mondja: szakítsatok a világi vágyakkal. Hát ez nagyon félreérthető, megint csak a görög szöveg igazít el: kozmosz= világ. Tehát ami be van ágyazva ebbe a világba, az anyagi világba, azzal szakítani kell. Mit ért ez alatt? 

Testvérek, két nagy ösztön van: az önfenntartás és a fajfenntartás ösztöne. Az állat is éhes és szomjas, de csak anyagot eszik és iszik, ő kozmikosz, ő ebben a világban teljesen otthon van. Mi nem vagyunk otthon egészen, mert az ember étkezése több, mint  zabálás: meggyújtunk egy gyertyát, együtt vagyok azokkal, akiket szeretek, (és az édesanyám süteményét senki se tudja megsütni soha többet) ez egyfajta áldozás. Lenyeljük azt a szeretetet, amivel készítette, nem csak kenyérrel él az ember. Ez az éhezés és ez a szomjazás egy végtelen szeretetre tágul, és ezt hozta el Krisztus. És mit mondd?: „Vegyétek és egyétek, és igyatok ebből mindnyájan.”

Húsvét éjszaka az első könyörgése nem a vágyak elfojtása, hanem: „szent vágyakat gyújtsál fel a szívünkbe!” 

Mitől lesz egy vágy szent, mitől lesz egy vágy bűnös? 

Testvérek, félreértette Freud úr: a parázna, a kapzsi, az e világnak élő ember fojtja el a vágyait, belefojtja ebbe a világba. Az igazi keresztény azt fölszabadítja. Mert nem a vágyat kell megszakítani, hanem leszakítani arról a világi dologról, amire rátapadt, és most isteníti. Van egy  „tapadókorongunk”, mellyel meg akarunk tapadni Istenben, végül is megragadni valami végtelen szeretetben. Ha ez a tapadó korong szabadon marad, akkor rácsaphat bármire: anorexia – nem eszik; eszik – az lesz az isten, az ivás vagy a kábítószer. Vigyázat!, rögtön istenként működik, mindent kér tőled, az egész életedet. A kábítószer mindent föláldoz, a karrierjét ott hagyja, a szerelmét, a családján végigmegy. Ezek a bálványok. Ezektől kell letépni, szinte szabadságharcot folytatni minden nap, hogy az az Isten felé törő vágyam az ne legyen kozmikosz, az ne tapadjon ehhez a világhoz.

És ott van a szexualitás. Az állat is szexuális lény – az ember is –, de ő csak kozmikosz, ő nem tudja, mi a szerelem. És a szerelem, az igazi, nagy kérdéseket vet föl, amivel Freud úr megint nem számított és tönkretette az emberiséget. Amikor az egyik képes meghalni a másikért. Na? hol van itt a nemi gyönyör? És ezért szentséges a nemi gyönyör, ha ebben a szeretetben van, nem ezen kívül. A személyes szférába van fölemelve ez a vágy. De a személyes szféra, az ember énje elszakadt az Istentől.

Tehát Krisztus elhozta azt, hogy Isten szeretetébe „tapaszkodjunk”, mert a szeretet Istentől van, a szeretet nem az állatvilágból van. Mert a szeretetben szabadság van, az állat nem szabad. Ebben a világban semmi sem szabad, a legkisebb sejt benned, és annak atomjai nem szabadok, de te szabad vagy. Ez nem kozmikosz, ez nem ebből a világból való. Isten fölszabadította az embert, fölemelte, önmagával akarta egyesíteni, önmagát jelölte ki végső célnak: a szeretet az Istentől való. 

Ővele egyesülve kell szeretni a másik embert, és nemcsak úgy, mint férjet vagy feleséget, gyermeket, vagy unokát, szülőt vagy nagyszülőt. Úgy kellene szeretni a másikat, mintha Istent szeretném, és mintha Isten szeretné. Ha ez alatt van a szeretet, akkor megőrülünk, ezért sebzett az emberiség. Arra pályázunk, hogy végtelenül szeressenek minket, Isten így alkotta az embert, csak elszakította a szívét Istentől, rá voltunk kötve, Krisztus ezt hozta vissza.

Nézzétek a szenteket, egy Boldog Teréz anyát. Gianna BerettaMollát, akit szentté avattak, ezt az orvosnőt, akinek megmondták, hogyha megszüli a kisgyermekét meghal: „Akkor meghalok, de neki élni kell!”

Millió és millió szent vett körül bennünket ebben a véres XX. században, akik bebizonyították, testvérek, hogy az ember képes Isten szeretetével szeretni, hogy a vágyait ki tudja tépni ebből a kozmoszból és az Istenre irányítani. Egy ilyen keresztény, egy ilyen ember, aki Isten jelenlétében van, aki vágyait fölszabadítja e világ fogságából, várni fogja Jézus, aki eljön az utolsó napon.

És ezzel fejezi be a mai szakaszt Szent Pál: „Várjuk reményünk boldog beteljesülését nagy Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét, amely az átváltoztatásban már titokzatosan most megjelenik, megvalósul.” Amen