Ma olajszentelési misén voltam a Váci Székesegyházban, ahol többek között a papok megújították papi fogadalmukat, mi meg a világi papság tagjai hálával fordultunk Krisztushoz, hogy Nagycsütörtökön arra emlékezhetünk, mikor az utolsó vacsorán elhangzott teremtő szava: az Oltáriszentségnek és a papság intézményének alapító igéi. Barsi Balázs atya a mai napi gondolata még az is, hogy "papjaink hűsége az egyház épületének kötőanyaga".
Végig nézve a fehér ruhába öltözött papokon, ahogy bevonultak "az irgalmasság kapuján", felismerve közülük a számomra is ismert, szeretett papjaimat - örömet és reményt éltem meg. Végig vonultak gondolataimban azok a papok is, akiken keresztül Krisztus keresett, találkozott velem. Isten éltesse őket! :) Rájuk gondolva, értük hálát adva osztom meg az alábbi idézett könyvrészletet:
Robert Sarah bíboros bátor és őszinte könyvéből fogok most idézni pár gondolatot. A könyv címe: Isten vagy a semmi (113 - 116. oldal)
Hogyan értsük a papság jövőjét?
A papság jövője a szentek példájából olvasható. Szent II. János Pál életében Krisztus keresztje abszolút a középpontban állt. A pap olyan ember, akit keresztre feszítettek Krisztussal. Nemcsak azért mutatja be a szentmisét, hogy örökkévalósítsa, felidézze és aktualizálja a keresztre feszítést, hanem hogy élje a saját keresztre feszítését, mert a pap maga Krisztus.
Az ars-i szent plébános mindig imában elmerülve és Istenben elveszve élte papságát. Olyan biztos pont volt, mint egy híd, amely az embereket az Úrhoz vezette. Jean-Marie Vianney számára a pap az emberi lét szakrális dimenziójának tanúja. Istennel hoz kapcsolatba, és fáradhatatlanul ismétli az ő tanítását, hogy meghallják a világ nagy zajában. A pap isteni hatalmat birtokol, amely abban áll, hogy lehívja Istent és az ő Igéjét az emberek közé: "A pap - mondotta - olyan ember, aki Isten helyén áll, egy ember, aki fel van ruházva Isten minden hatalmával".
Szent II. János Pál életében a második központi valóság az Eugharisztia volt. Az imádságban csak Krisztus arcának szemléléséből merít nemeslelkűséget a pap, hogy önmagát, testét-lelkét beleadja papi szolgálatába, mint Krisztus.
Minden apostoli tevékenység előtt a papnak minden reggel be kell lépnie az Eucharisztia misztériumába. Annak a kis ostyának, amely az egész mindenséget és az egész emberi történelmet hordozza, létünk középpontjává és életünk életévé kell válnia: Nekünk, papoknak fehér ostyává kell lennünk, hagyni magunkat "átlényegíteni" és vonásról vonásra magához Krisztushoz hasonlítani.
Mikor Krisztus megalapította a papságot, tizenkettő apostol volt körülötte, akik felforgatták a világot. Ma több mint négyszázezren vagyunk papok. Tehát minden lehetséges. Mikor leszünk már hatásosabbak, mint az apostolok?! A legfontosabb, hogy azok a férfiak, akik Krisztus követésére vállalkoztak, belsőleg átalakuljanak.
Nem kell félni attól, hogy nem lesz elég pap, de azt kell kívánni, hogy jó és szent papok jöjjenek, Isten és az imádság emberei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése