Ma olajszentelési misén voltam a Váci Székesegyházban, ahol többek között a papok megújították papi fogadalmukat, mi meg a világi papság tagjai hálával fordultunk Krisztushoz, hogy Nagycsütörtökön arra emlékezhetünk, mikor az utolsó vacsorán elhangzott teremtő szava: az Oltáriszentségnek és a papság intézményének alapító igéi. Barsi Balázs atya a mai napi gondolata még az is, hogy "papjaink hűsége az egyház épületének kötőanyaga".
Végig nézve a fehér ruhába öltözött papokon, ahogy bevonultak "az irgalmasság kapuján", felismerve közülük a számomra is ismert, szeretett papjaimat - örömet és reményt éltem meg. Végig vonultak gondolataimban azok a papok is, akiken keresztül Krisztus keresett, találkozott velem. Isten éltesse őket! :) Rájuk gondolva, értük hálát adva osztom meg az alábbi idézett könyvrészletet:
Robert Sarah bíboros bátor és őszinte könyvéből fogok most idézni pár gondolatot. A könyv címe: Isten vagy a semmi (113 - 116. oldal)
Hogyan értsük a papság jövőjét?
A papság jövője a szentek példájából olvasható. Szent II. János Pál életében Krisztus keresztje abszolút a középpontban állt. A pap olyan ember, akit keresztre feszítettek Krisztussal. Nemcsak azért mutatja be a szentmisét, hogy örökkévalósítsa, felidézze és aktualizálja a keresztre feszítést, hanem hogy élje a saját keresztre feszítését, mert a pap maga Krisztus.
Az ars-i szent plébános mindig imában elmerülve és Istenben elveszve élte papságát. Olyan biztos pont volt, mint egy híd, amely az embereket az Úrhoz vezette. Jean-Marie Vianney számára a pap az emberi lét szakrális dimenziójának tanúja. Istennel hoz kapcsolatba, és fáradhatatlanul ismétli az ő tanítását, hogy meghallják a világ nagy zajában. A pap isteni hatalmat birtokol, amely abban áll, hogy lehívja Istent és az ő Igéjét az emberek közé: "A pap - mondotta - olyan ember, aki Isten helyén áll, egy ember, aki fel van ruházva Isten minden hatalmával".
Szent II. János Pál életében a második központi valóság az Eugharisztia volt. Az imádságban csak Krisztus arcának szemléléséből merít nemeslelkűséget a pap, hogy önmagát, testét-lelkét beleadja papi szolgálatába, mint Krisztus.
Minden apostoli tevékenység előtt a papnak minden reggel be kell lépnie az Eucharisztia misztériumába. Annak a kis ostyának, amely az egész mindenséget és az egész emberi történelmet hordozza, létünk középpontjává és életünk életévé kell válnia: Nekünk, papoknak fehér ostyává kell lennünk, hagyni magunkat "átlényegíteni" és vonásról vonásra magához Krisztushoz hasonlítani.
Mikor Krisztus megalapította a papságot, tizenkettő apostol volt körülötte, akik felforgatták a világot. Ma több mint négyszázezren vagyunk papok. Tehát minden lehetséges. Mikor leszünk már hatásosabbak, mint az apostolok?! A legfontosabb, hogy azok a férfiak, akik Krisztus követésére vállalkoztak, belsőleg átalakuljanak.
Nem kell félni attól, hogy nem lesz elég pap, de azt kell kívánni, hogy jó és szent papok jöjjenek, Isten és az imádság emberei.
